Meleg napok jönnek…

Jung Zs.

Mottó: „A toleranciát és szimpátiát nem lehet kikövetelni, csak kiérdemelni.”

Van valami furcsa kettősség a Pride-ban. Valami megmagyarázhatatlanul disszonáns. És érzik ezt talán Önök is talán. Egyfelől Alföldi Róbert, Kulka vagy Steiner Kristóf, másfelől a latex tangás felvonulás.

Van valami furcsa kettősség, mert mindenütt ott vannak, akik folyton provokálnak. Hogy miért? Mert ez a lételemük. Rögtön elmagyarázom…

Vannak Önöknek homoszexuális ismerősei? Hogy nincsenek? Biztosan? Vagy inkább csak nem tudnak róla? Az lehetetlen ugye?! Ha úgy van, ahogyan azt a média bemutatja, akkor Ön sűrű ködben, száz méterről is felismerné a homoszexuálist: hiszen ők azok, akik lakk tangában platinaszőke parókában betépve vonaglanak, miközben éppen gyerekeket rontanak meg. Ilyenek a homoszexuálisok – akikkel szemben önnek, nekünk éppen toleránsnak kellene lennünk. Legalább is ezt vetítik elénk – pusztán azért, hogy érezzünk úgy, ahogy magunktól eszünkbe nem jutott: kezdjük el végre utálni a buzikat!

Hogy miért? Jogos kérdés ez… Mert valahol, valakiknek, valamiért érdekükben áll, szükséges, hogy a liberalizmust zászlajukra tűzve folyamatosan gerjesszék és fenn tartsák a társadalmi feszültségeket. Tudom, nem tetsző szavak ezek, számomra sem méltó az összefüggés a nagy francia forradalom szülte „Liberté, Égalité, Fraternité” liberalizmust és azt, ami napjainkra maradt belőle párhuzamba vonni. Valahol elmosódott a határ a szabadság - szabadosság eszméi között. Valami véglegesen összekuszálódott de nagyon…

Egyfelől melegjogi aktivisták emelik fel szavukat kirekesztés ellen a befogadásról, a devianciát mint alaptalan szitokszót emlegetve, mert nincs deviáns magatartás, sem különbözőség, pusztán eltérő nemi identitás. Aztán mégis ugyanezen aktivisták szerveznek melegolimpiát mintegy megkülönböztetve önmagukat attól a többségtől, ahonnan –többek közt épp ennek köszönhetően- érzik kirekesztve magukat. Pride-ot szerveznek, felvonulnak, ahol felülreprezentálva megjelennek azok a külsejükben és magatartásukban egyaránt devinásnak nevezhető elemek, akik viselkedésükkel áthágva erkölcsiséget, alapvető morált, hátrahagyva mindenféle társadalmi konvenciókat mások vallási meggyőződését cinikusan kigúnyolva egyszerűen nem tesznek mást, mint provokálnak.

A provokáció pedig épp azt szüli ami: provokál, önmaga ellen fordít, társadalmi feszültséget gerjeszt, és nem a megértést, elfogadást erősíti.

Elgondolkoztak már ezen? Talán éppen ez a céljuk! Legyen némi pitty-putty, a kamionon latex ruhában nyakán kereszttel vonagló transzvesztita, versus Kovács Jánosné, retiküljéből tojást dobáló békásmegyeri kisnyugdíjas között. Nem lehet, hogy pont ez itt a lényeg – kérdezem halkan, és tisztelettel.

Mert úgy egyébként mi a baj a „mássággal”? Semmi!

Norma: A norma az, hogy próbálok a társadalmi illemszabályokhoz és keretekhez alkalmazkodni, morális, etikai alapon, legyen bármilyen a nemi identitásom. S mint olyan például nem csókolózom az utcán mert a kettőnk intimitása nem oda való, mindegy, hogy milyen a szexuális irányultságom. Ezt ki-ki személyes belátása szerint teszi – és rossz kérdés ha most az következik, hogy mennyivel több heteroszexuális párt látok az utcán csókolózni mint homoszexuálisat. Valóban, de magasabban is reprezentáltak (egyenlőre) a társadalomban. És álszentség lenne azt állítani, ha két homoszexuálistól látni köztéren ilyesfajta intimitást nem szisszennek, kapják fel fejüket az emberek. Megértem azt is, hogy ők ugyanazt szeretnék elfogadtatni, - hogy kevésbé legyenek feltűnőek – de több ezer éves társadalmi normák alapvetően nem erre épültek, és jó lenne, ha észrevennék, fogalmazzunk így: a történelem timeline-jén az utóbbi negyven évben az elfogadás terén felgyorsultak az események.

Ha elképzeljük, hogy pár tíz évvel ezelőtt nyíltan még csak nem is beszélhettek erről a témáról, belátható, hogy meglehetősen nagy lépéseket tett maga a társadalom is. Ami pedig a lényeg: művészeket, közéleti embereket szeretünk, tisztelünk függetlenül attól, hogy milyen az irányultságuk. És ez, nem a távolról sem ízléses melegfelvonulások hozadéka! Sokkal inkább azé, hogy ezek az emberek élik a mindennapjaikat, teszik a dolgukat azzal a természetességgel, ahogyan - fogalmazzunk így- a nemi identitás szempontjából többségi társadalom is teszi!

Ismerek homoszexuálisokat, bár ők magukat nem aposztrofálják ezzel a jelzővel, igaz a meleggel sem. Ők általában egyszerűen csak ennyit mondanak férfiként önmagukról: én a férfiakhoz vonzódom. Pont. Ezzel el is van rendezve a „történet”.

Naponta bejárnak munkahelyükre, ahol vezető pozícióban dolgoznak. Ehhez kifogástalan öltönyt öltenek. Délután edzeni mennek a kondi terembe, vagy kocogni a szigeten. Aztán bevásárlás, tömegközlekedés vagy dugóban várakozás. Vacsora, tv, néha színház vagy mozi. Nincsenek drog partyk, sem lakkcucc gruppenek, sem paranoiától frusztrált beszélgetések üldöztetésről, elnyomásról. Hétvégente ebéd a szülői házban, vagy kirándulás – igaz, a kifejezetten családos szállodákat kerülik, de oda heterók sem mennek, ha nincs gyerekük. Szóval élnek mint bárki más, dolgoznak mint bárki más, nincsenek szélsőségek – ahogy a többségi társadalom nagy részénél sincsenek. Ellenben vannak erkölcsi és morális normák, miheztartások – liberális szemmel nézve régimódi szabályok. Hogy ez nem általános? Dehogynem!

A Pride-on pár ezer ember vonul fel évente. Köztük vannak homoszexuálisok, transszexuálisok és heteroszexuálisok. E felvonuló párezer embernek pusztán a töredéke ölti magára a meghökkentő külsőt.

Na már most, ha nekünk valóban így kell elképzelni, ahogy a híradások sugallják a „másságot”– akkor joggal merül fel a kérdés, hogy hol bújnak meg strasszkövekkel ékesített lakk ruhácskáikban év közben a többiek? Sehol. Mert a homoszexuálisok többségét tekintve NEM ilyenek! Akiket nekünk megmutatnak, csak egy nagyon szűk deviáns réteg, és most még véletlenül sem szexuális irányultságukra értem! Nárcizmussal kevert exhibicionalizmus vezérelt személyiség, aki provokatív megjelenésével, közbotrányt kiváltó külsejével szerez közönséget magának. Közös jellemző a mindegy milyen áron feltűnni vágyás, esetleges sikertelenség kompenzálás, önértékelési zavarok.

A pszichológia rendre leírja, épp a pszichés terheltséggel, labilitással rendelkező emberek azok, akik fogékonyak, akiket könnyű befolyásolni, manipulálni, irányítani, megzavarni. És ez itt a lényeg… nem szép dolog ugye?

Kerüljék el messzire a Pride-ot, de ne utálják a másságot!

http://nkf.blogstar.hu/./pages/nkf/contents/blog/16316/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?